A fecsegőposzáta hangja

2014-12-09 00:01:20


Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész

Végre elérkezett a rajongók által várva várt folytatás - november 20-án bemutatták a Suzanne Collins regény-trilógiája alapján készült film következő részét. Az amerikai film alkotói nem okoztak csalódást: a sci-fi eddigi sikeréhez méltóan forgattak, Francis Lawrence rendezésével, Peter Craig és Danny Strong forgatókönyve alapján. Mint az előző két részben, úgy a folytatás 123 percében sem unatkozhattunk. A második rész végén a felkelést követően Panem tizenkettedik körzetét lebombázták, így kíváncsian ültünk be a filmvászon elé. A harmadik részben az életben maradtak a titokban még mindig létező tizenharmadik körzetben találtak menedéket, s velük együtt szálltak szembe a Kapitóliummal és Snow elnökkel. Ezt az izgalmas, váratlan fordulatokkal teli küzdelmet követtük végig a moziban ülve, s elégedetten távoztunk onnan, hiszen a film stábja idén is kitett magáért.
Jennifer  Lawrence ismét tökéletesen játszott Katniss Everdeenként a főszerepben, s színésztársai játéka sem kerülte el figyelmünket. Josh Hutcherson a teljesen átalakult jellemű és külsejű Peeta szerepében látható: egy átszellemült, sovánnyá vált megkínzottal találkozunk a filmvásznon. Liam Hemsworth szerepe továbbra is az igaz szerelmet jelképezi: Katniss hű társát játssza, az önkéntes, bátor katonát. Woody Harrelson a megtestesült alkoholizmusként csempészi be a történetbe a humort, Elizabeth Banks pedig ismét mosolyt csalt arcunkra a kényeskedő, de szeretnivaló hölgyként. Julianne Moore, mint „vaslédi”, úgy tűnik fel a megsemmisültnek hitt tizenharmadik körzet elnöknőjének szerepében. 
A filmben látható jelmezekről sem feledkezhetünk meg, hiszen az előző részekben látott lángoló menyasszonyi ruhával, majd a fecsegő poszáta szimbólumát megjelenítő ruhával magasra tették a mércét a film készítői. Nem okoztak csalódást: Katniss a felkelés jelképeként koromfekete harci szerelésben feszít, amit különleges íjjal egészítettek ki.
A történetben szinte mindenki megtalálja a kedvére valót: háború, felkelés, szerelem, humor, fájdalom, családi szeretet is jelen van a filmben. Kíváncsian várjuk a trilógia befejezését. Reméljük, hogy akkor se fogunk csalódni.
Aki még nem látta a filmet, feltétlenül látogassa meg a mozit! Ha pedig le van maradva a történetben, az se gond – keressen egy szabad estét az előző részek megnézésére -, s ismerje meg a fecsegőposzáta hangját!

Ágel Zita - 12.A