Újoncként bronzérmes a Kölcsey

2013-03-19 22:35:56


Március 10-én, a budapesti sportszékházban rendezték a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos döntőjét a középiskolások számára. A megújult, immáron interneten megoldandó tíz feladatsor alapján két vasi csapat is kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé: a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium, és a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium.

Ez így elsőre, nem is hangzik olyan nagy meglepetésnek, hiszen Vas megye mindig is eredményesen képviseltette magát mind a felnőtt, mind a diákok körében, ami az olimpiatörténeti versenyeket illeti. De nekünk, körmendieknek mindenképpen nagy meglepetést és örömöt okozott a bejutásunk, hiszen mi még igencsak tapasztalatlanok voltunk az efféle versenyeken, de felkészítőnk, Mecséri Annamária (aki diákkorában megnyerte ezt a versenyt) irányításával végül magabiztosan, a második helyen jutottunk a döntőbe, és az akkori tudásunkat mérlegelve bizakodhattunk az ottani jó szereplésben is. Csapatunk tagjai: Csizmazia Fanni, Illés Dorina, Patkó Klaudia, Agg Richárd.

A többi hét csapatból sokan voltak korábban többszörös érmesek, bajnokok. Egy ilyen erős mezőnyben nem könnyű jól szerepelni, de mindenki egy éremben reménykedett.

A verseny legelejére igazán egy szavunk sem lehetett. Az első négy feladat után mi és a szombathelyiek holtversenyben álltunk az élen (hibátlanul). De aztán jött az ötödik feladat, amit mindketten elkapkodtuk, így sajnos a harmadik helyre csúsztunk vissza. Az arany ekkor már elúszni látszott, de az érem még meglehetett.

Az ötödik forduló utáni szünetet követően folytatódott a vetélkedő. Az első két helyen nem történt komolyabb változás, viszont mi össze tudtunk szedni pár pont előnyt, így már egyedüli harmadikként vághattunk neki az utolsó körnek. Ezt sikerült megtartanunk, így megszereztük a bronzérmet! Az aranyérmet a váci Boronkay Gimnázium, az ezüstérmet a pécsi Janus Pannonius Gimnázium vitte el.

Az eredményhirdetéskor rengeteg ajándékot és ritkaságnak számító könyvet kaptunk. Az érmeket Bolvári Antal, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó adta át, ami így önmagában is nagy megtiszteltetés.

Összességében elmondható, hogy a vasi csapatok ismét jól szerepeltek a Szellemi Diákolimpián. Reméljük, jövőre sem lesz másképp.

Külön köszönet felkészítőinknek: Mecséri Annamáriának és Holler Péternek, valamint a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnak a támogatásért.

Agg Richárd