SÉTA
vissza1 2 3 [4] 5 előre
· Adventi várakozás

 

Körmend - A harmadik adventi gyertya lángja is fellobbant  Körmenden. Szombatonként, a kora esti órákban, a karácsonyi fények pompája és a forralt bor illata vonzza a belvárosba a város lakóit. Az elmúlt hétvégén a kulturális műsort a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói adták.

Az adventi készülődés idejében, ilyenkor tartják a várakozás gyertyáinak meggyújtását a város megújult főterén. Az ünnepi készülődésben helyi fellépők, "körmendi csillagok" adják a kulturális kínálatot. Ezen a hétvégén a harmadik gyertyát Szabadi István református lelkész gyújtotta meg, jókívánságaival és Isten áldásával. Ezután a mi gimnáziumunk szorgoskodott. A programunk színesre sikeredett, az éneklés, a próza és a vers mellett egy  15. századi misztériumjátékot mutatott be az iskolánkban szeptember óta működő színjátszó kör. A nézőközönség sorai közül szólaltak meg és léptek a színpadra a pásztorok, ami sokaknak meglepetést okozott. A sok fáradozás, jelmezkészítés és a fából faragott díszlet nagyon egyedi és látványos produkciót eredményezett. Az esti programot Dávid Roland musicalénekes előadása zárta. Reméljük, hogy a negyedik gyertya gyújtása is hasonló meghittséggel áraszt el mindannyiunkat és szeretetben ünnepeljük az áldott békés karácsonyt!

Horváth Petra

 

 

 

                                                           Horváth Petra

· ELJUTOTTUNK A KÖZELI VILÁGŰRBE!

 

Egy magyar kísérleti ballon sikeresen elérte a közeli világűrt.

Hegyi Norbert egyetemista, emellett amatőr csillagász, aki a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium öregdiákja, 4-5 éves kora óta foglalkozik csillagászattal. Elsőként a budapesti Planetárium előtt pillantott távcsőbe, és napfoltokat tanulmányozott. Később csatlakozott több csillagász közösséghez is, például a Vega Csillagász Egyesülethez és a Magyar Csillagászati Egyesülethez.

A közeli világűrt elérő ballonkísérlet október 31-én a Vega Csillagászati Egyesület és a Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány együttműködésével valósult meg. Az ötlet jórészt Hegyi Norbert fejéből pattant ki, de segítette a tervezésben és a munkálatokban Benkő Imre, aki szintén amatőr csillagász és elsőként csatlakozott a projekthez, továbbá egy meteorológus, csillagászok, egyetemi hallgatók és amatőr rádiósok.

A projekt annak kiderítését célozta, hogy képesek-e egy szondát megépíteni, és felbocsátani az űr felé. Azt is eltervezték, hogy a szonda készítsen képeket, mérje a magasságát, és a szél sebességét. Különlegesség, hogy a csapat interneten keresztül követhette a szonda tevékenységét. A képek 20 másodpercenként készültek, így végig megörökítették a szonda útját. A felszerelés között egy HD kamera is helyet kapott a rádióadó mellett.

A ballont a Hegyháti Csillagvizsgáló mellett készítették fel. Hidrogénnel töltötték meg, és nagyjából 2 méter átmérőjű gömböt kaptak. Ráerősítették a műszereket és a szonda útnak indult felfelé. Több

tovább >>  
· Séta!

 

(Karinthy nyomán: Így kirándultok ti, avagy a mobiltelefonomon kívül nem érdekel semmi?)

Mégis inkább busszal mentünk. Talán azért, mert utunk Veszprémbe vezetett? Valóban, kicsit messze volt. Sebaj, a haverokkal észre sem lehetett venni az idő múlását.

Még délután indultunk, és estefelé értünk a veszprémi színházhoz. A csoport kétfelé vált. Egyik fele (mi) nyomult a közeli "Meki" felé. Másik fele (többségében a tanerők) elmentek még előbb valamerre. Hogy hová? Mintha valamilyen királyt emlegettek volna? Mindegy. Nem tudom. Nem emlékszem. Éhes voltam?

A kis közjáték után elindultunk vissza a színházba a valódi színjátékot megnézni. A darab Szabó Magda Régimódi története. A produkció lenyűgözött. Kedvenc szereplőm az öreg Jablonczay felesége, Rickl Mária volt, aki határozott modorával, válogatott beszólásaival szerintem a legmeggyőzőbb alakítást nyújtotta. A mű a fiatal Jablonczay lány, Lenke nevelkedéséről szólt. Egyébként ő volt Szabó Magda édesanyja is, tehát kedvenc írónőnk kiteregette a családi szennyest a közönsége elé!

Ezen tragikomédia után folytattuk utunkat eredeti célunk felé, ami a Pannon Lapok Társaságának nyomdája volt. Elég későre járt, mire odaértünk, de a lelkesedés nem csappant meg, legfeljebb a fejek lettek nyúzottabbak. Rengeteg érdekességet láttunk, például a hatalmas papírgurigákat, amikből a sok daraboló és nyomtató gépen keresztül végül a kész újság lesz. A munkafolyamatokat

tovább >>  
· Közösségi oldalak előnyei és hátrányai

 

Napjaink egyik legfontosabb témáját jelentik a közösségi oldalak. Ezek közül a legkedveltebb a Facebook, de mint a többi közösségi oldalnak, ennek is rengeteg előnye és hátránya van.

Mark Zuckerberg nevét kevesen ismerik, ám ő az a fiatalember, aki megalapította a legkedveltebb közösségi oldalt.

A Facebook pozitívumai közé tartozik, hogy az oldal alkalmas a kapcsolattartásra, régi vagy már elfeledett ismerősök megtalálására, ezenkívül új ismeretségek szerzésére. Lehetőségünk van híreket, információkat, videókat, zenéket, képeket megosztani barátainkkal, de persze figyelni kell arra, hogy túlzásba sem kell vinni ezeket a dolgokat. Üzenetek, chat vagy az üzenőfal segítségével kapcsolatba léphetünk barátainkkal.

Sajnos ezeken kívül rengeteg hátránnyal is jellemezhető ez a közösségi oldal, néha még veszélyesnek is tekinthető. Veszélyes, hiszen ha nem vagyunk óvatosak, visszaélhetnek személyiségünkkel, adatainkkal, fényképeinkkel. A negatívumok közé sorolható a nyelv romlása is, és ami a legsúlyosabb talán, az a függőség.

Mint általában mindennel kapcsolatban, ebben az esetben is megállapíthatjuk, hogy a közösségi oldalak rengetek előnnyel és rengeteg hátránnyal rendelkeznek.

 

Kártyás Krisztina

11.B

Kölcsey Ferenc Gimnázium

· Nosztalgia a gimiben

 

Körmend - Régi mesékre emlékszel-e még? - akár ez a kérdés is lehetett volna a mottója a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat összefogásával november 18-án a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban megrendezett gálaműsornak.

Ugyanezen a napon alakult meg az öregdiákok egyesülete, melynek elnökéül dr. Vörös Ottót választották meg. A színházteremben megrendezett kulturális gálaműsoron sok jelenlegi és volt diák vett részt egy-egy érdekes műsorszámmal. A csak erre az alkalomra létrejött énekkarban együtt dalolhatott anya és lánya, tanár és tanítványa. A színes programban szerepet kapott a színpadon többet között: tánc, vicces jelent, különféle hangszeres játék, énekszólók és versek. Volt ott móka, kacagás némi nosztalgiával fűszerezve.

Novák Klaudia

Kölcsey Gimnázium

· SÉTÁ-s kirándulás Veszprémbe - Vas Népék szaladtak a "kisvasúton"

 

Körmend - A SÉTA programnak köszönhetően az ősz utolsó napján kirándulni indultunk Veszprémbe. Fő úti célunk, a nyomda megtekintése előtt színházban is jártunk.

 

A borongós idő se vette el a kedvünket, tele kíváncsisággal indultunk útnak november 30-án, szerda délután. A közel két órás buszozás után vidáman érkeztünk Veszprémbe, és éhségünket csillapítandó meglátogattuk az egyik közeli gyorséttermet, és ámulattal szemléltük a karácsonyi díszekkel, fényekkel ékesített veszprémi főteret. Az utunk innen a híres Petőfi Színházba vezetett. Sokan nem gondolták, hogy ilyen jól érezhetjük magunkat egy 3 órás színházi előadáson. Érdekes és eseményekkel teli színdarabot néztünk meg, mely Szabó Magda: Régimódi történet című regényéből készült. Mivel már későre járt, ezért kissé elfáradtunk, pedig még csak ezután következett a nap fénypontja. Rövid buszozás után megérkeztünk a várva várt helyszínre, a PLT nyomdájába. Érdeklődve néztük a hatalmas papírbálákat, és lépésről lépésre szemtanúi lehettünk annak, hogyan is készül el a Vas Népe. Én magam sem gondoltam volna, hogy ilyen érdekes ez a folyamat. A gép, amin az újságokat szárították, leginkább egy kisvasútra emlékeztetett engem. A legnagyobb örömünkre kaptunk újságot, ami épp akkor készült

tovább >>  
· Séta az éjszakában

 

A Pannon Lapok Társasága által indított Séta program számunkra november harmincadikán elérte csúcsát. A Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjaként ellátogathattunk Veszprémbe, ahol több érdekes program várt minket.

A csapat Körmendről indult el délután fél négykor. Az út nagyon jó hangulatban telt, és így észre sem vettük, hogy szárnyal az idő. Közel két órás buszozás után megérkeztünk Veszprémbe. Ekkor már beesteledett, de ez nem jelentett akadályt, sőt inkább csak élvezetesebbé tette a programokat. A megérkezés után egy órás szabad program vette kezdetét. Mindenki a saját belátása szerint ütötte el ezt az egy órát. A diákok többsége egy kedvelt gyorsétterembe indult. Miután megvacsoráztunk, következett az est egyik fénypontja. A veszprémi Petőfi Sándor színházban tekintettünk meg Szabó Magda Régimódi történet című regényének színpadi változatát. A színes díszletekkel, zenei betétekkel és humorral tarkított előadást mindenki nagyon élvezte. A veszprémi színház épülete pedig szecessziós stílusával szintén lehengerlő látványt nyújtott. Az előadásnak este tízkor lett vége. Ekkor vártak bennünket a Pannon Lapok Társaságának nyomdájában. Itt megtekintettük azt az eljárást, melynek során a hatalmas papírtömegből jól szerkesztett újság készül. Részesei lehettünk annak a folyamatnak, amely betekintést engedett abba, hogyan készül a megye első számú napilapja, és jut el reggelre minden előfizető postaládájába. A nyomdalátogatás végén mindenki

tovább >>  
· SÉTÁs kirándulás - A papírhengerektől a Vas Népéig

 

Körmend - A Sajtó És Tanulás programba az egész osztályunk részt vesz. Nyelvtan órákon ismerkedtünk a sajtóműfajokkal, és házi faladatként hétről hétre gyártottuk a cikkeket. Ezek közül néhány osztálytársamé már meg is jelent. Jutalomként pedig Veszprémbe kirándulhattunk, a PLT jóvoltából megnézhettük a nyomdát.

Iskolánk néhány tanulójával és tanárával együtt november 30-án busszal Veszprémbe kirándultunk. Megérkezésünk után a szépen kivilágított főtéren sétáltunk és vacsoráztunk. Az elsődleges célunk a veszprémi nyomda meglátogatása volt, de tanárnőnk javaslatára megnéztünk egy felejthetetlen színdarabot is a veszprémi Petőfi Sándor színházban. A csodálatos színház látványa mindenkit elkápráztatott. A Régimódi történet című Szabó Magda regényből készült két felvonásos előadás után indultunk a nyomdába. Itt már vártak minket, és körbevezettek a nyomda egész területén. Beléptünk, és mindenütt óriási papírgurgulákat láttunk. Később kiderült, hogy ezekből készülnek az újságok. Megtudtunk sok érdekességet, például azt, hogyan születik a szerkesztőségekből beékező készre szerkesztett oldalakból több oldalas lap. Láttuk, milyen technikai megoldással készülnek a színes oldalak. Négy fémlemezt emlékbe hazahoztunk, hogy itthon mesélni tudjunk a többieknek. Ezután egy másik terembe kalauzoltak minket, ahol lélegzetvisszafojtva figyeltük a fejünk fölött "száguldó" másnapi újságokat. Indulásunk előtt mindenki kapott egy frissen elkészült lapot, így a hazaúton már olvashattuk a Vas Népét. Éjjel érkeztünk Körmendre, és szerintem mindenki nevében

tovább >>  
· Ne gyújts rá! Dohányzásellenes Világnap

 

A nemzetközi "Ne gyújts rá!" Világnapot minden évben megrendezik november harmadik csütörtökjén. Célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a dohányzás, valamint a passzív dohányzás káros hatásaira és, hogy legyen legalább egy nap, amikor nem gyújtanak rá megszokott cigarettáikra. Ez a mozgalom 1974-ben kezdődött az Amerika Egyesült Államokban. Ennek alkalmából kérdeztem meg az iskolánkba tájékoztató céllal érkezett Némethné Mészáros Irén egészségnevelő védőnőt, a körmendi népegészségügyi intézet munkatársát a dohányzás veszélyeiről.

Miért fontos a magyarok számára ez a világnap?

-        Magyarországon a tüdőrákos halálozások aránya szomorú képet fest. A nemenként végzett statisztikákból az derül ki, hogy a nők körében megnőtt a tüdődaganatosok száma, ami nagyon elkeserítő, hiszen a 2000-es évekig a férfiak dohányoztak többet.

Mit gondol, mi lehet ennek az oka?

-        Egyre fiatalabb korban kezd dohányozni az ifjúság, így egyre korábban rendszeressé is válik ez. A káros hatásokra most még nem gondolnak, hogy a bőrük sokkal hamarabb öregszik, valamint a körmük, hajuk sem lesz olyan egészséges.

Sokszor halljuk azt, hogy "Én le tudom tenni a cigit, ha akarom, csak nem akarom". Mennyire lehet ez igaz?

-        Igen, rengetegen mondják ezt, de ez is csak valamilyen kifogás, hiszen a nikotint megszokta a szervezet, ami miatt nem egyik napról a másikra szoknak le az emberek

tovább >>  
· Irodalom vs Nyelvtan

 

Az interneten való keresgélés közben egy érdekes kimutatásra lettem figyelmes, melynek témája az irodalom, vagy a nyelvtan fontossága volt. A felmérésben 31 diákot kérdeztek meg arról, hogy melyik tantárgyat szívleli jobban. Előre borítékolható volt, hogy érdekes eredmények fognak születni és a papírforma érvényesült is.

Az első kérdés az volt, hogy melyik tantárgy a könnyebb. A vártaknak megfelelően a megkérdezettek 75%-a tartotta az irodalmat könnyebbnek, míg a maradék 25% a nyelvtant tartotta egyszerűbb tantárgynak. Véleményem szerint valóban az irodalom a könnyebb, a nyelvtant nem hiszem, hogy túl sokan szeretnék, de ettől eltekintve arra is szükség van, és nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a magyar nyelv a világ egyik, ha nem a legszebb és egy külföldi számára a legbonyolultabb nyelve.

A második kérdés, mint kiderült arról ad tanulságot, hogy a megkérdezett diákok 68%-a az irodalmat jobban szereti, mint a nyelvtant, a maradék 32% az, aki mégis hajlandó valamilyen szinten foglalkozni a nyelvtannal is. Ezzel kapcsolatban azon a véleményen vagyok, hogy a diákok jelentős része valóban az irodalmat jobban szereti. Ennek a magyarázatát nem tudom egész pontosan, de vélhetően azért nem szeretik sokan a nyelvtant, mert bár kevés a dolgozat, de azok iszonyatosan nehezek, és a rájuk való felkészülés szinte

tovább >>