A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium jubileumi gálája

  nyomtatási kép

A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium névadásának 70. évfordulója alkalmából 2017. szeptember 15-én, pénteken az iskola jelenlegi és egykori diákjai fantasztikus gálaműsorral kápráztatták el a színházba látogató embereket.

A vendégeket a gimnázium igazgatója, Laczó Tamás, valamint az Öregdiák Egyesület elnöke dr. Vörös Ottó köszöntötte. A beszédek után az iskola névadójának egy versével, majd két "öregdiák" csodás fuvolajátékával vette kezdetét az előadás. Ezután a 10. b osztály a hangyaavatón is nagy sikert aratott táncos produkciója következett, amely most is elnyerte a közönség tetszését. Vendégszereplőként a Somogyi Béla Általános Iskola tornászlányai repítették akrobatikus világukba a nézőket. Gyönyörű énekes produkcióval kápráztatott el mindenkit a muraszombati testvériskolából érkező diákpár, valamint a gersekaráti ugrókötelesek nyűgözték le tudásukkal és tehetségükkel a jelenlévőket. A gála első felének zárásaként a gimnázium öregdiákjai által alapított Wistful Molly nevű zenekar játszotta el feldolgozásaikat és saját számaikat. A 15 perces szünet után a Körmendi Kastélyszínház Társulat színészei adtak elő egy fergeteges színdarabot. Míg a Diákönkormányzat táncos produkciója a modern világba kalauzolta el a nézőket, addig a Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttes műsorszáma a hagyományokat elevenítette fel. A gimnázium különböző hangszereket megszólaltató tanulói is felléptek egyénileg és az énekkar kísérőiként is. A végére maradt az igazi meglepetés, az iskola kamarakórusának utolsó dalának éneklésébe a gimnázium tanárai is bekapcsolódtak, ami óriási sikert aratott, a közönség vissza is tapsolta őket. Zárásként az iskolai diákéletről készített Lip Dup videót vetítették le.

A színvonalas gálaműsor méltó megkoronázása volt a jubileumi év programsorozatának.

Szánthó Dóra, 9.a

Az íráshoz tartozó galéria nyílik <itt>