Nyári SÉTÁlgatás

2017. szeptember 26. 21:51:10  nyomtatási kép

Júniusban értesültünk a lehetőségről, hogy a szünidő végén, 2017. augusztus 25-27. között mi is részt vehetünk egy nyárbúcsúztató élménytáborban, melyet a SÉTA program keretin belül rendeztek meg Kislődön, a Sobri Jóska Kalandparkban.

Izgalmas napoknak néztünk elébe. Már az első találkozást követően új barátokra tettünk szert, a régieket pedig jó ismerősként üdvözöltük. Kezdésképp Jánossy Gábor bevezetett minket a keresztrejtvényfejtés rejtelmeibe, Horváth Balázs pedig az újságok kalandos útjáról - az előállításuktól az olvasók kezébe kerüléséig - számolt be. Igazi kuriózum felfedésére került sor Rozmán Lackó és Juhász Bálint VIP SÉTÁsok előadása alatt. Kiderült ugyanis, hogy egyik társunk nem rendelkezik Facebook-fiókkal. Rávilágítottak továbbá arra is, hogy a Facebookra feltöltött videók lassan átveszik a YouTube eddig töretlen első helyét. Emellett rengeteg érdekes, új információt tudhattunk meg a rádiózásról. Az esti csapatvetélkedő remek hangulatban telt, kreativitásunk mellett a lexikális tudásunkra is szükség volt a győzelem érdekében. Kék pólónk miatt a Kék Denevérek nevet viseltük, kabalánk pedig egyik társunk plüssdenevére, Murphy volt. Lazításképp a legtöbben késő estig sétáltak a tó körül, a ragyogó csillagokban gyönyörködtek, vagy felidézték egymás közt nyári élményeiket.

Szombaton Lovass Tibor a magyar televíziózás izgalmas kulisszatitkaiba vezetett be minket, az élő közvetítésekről és a riportokról beszélgettünk nagyon sokat. Ezután következett Gacza Roland illemtanár előadása, a legnagyobb sikert kétségkívül ez aratta a táborozók körében. Miután délután végre birtokba vehettük a kalandpark minden egyes zegzugát, a csapatversenyen kartonból építettünk versenyautókat, melyek szépségverseny után "időmérő futamon" is részt vettek.

            Ez az intenzív nap mindenkit kimerített, így hamar nyugovóra tértünk. Fájó szívvel gondoltunk másnap reggel arra, hogy a tábornak lassan vége lesz. Halász Sándor filmes előadása után minden csapat híradót, vagy kisfilmet csinált Arany János: Tetemre hívás című balladája alapján. Ennek a feladatnak csupán közösségkovácsoló, szórakoztató célja volt.  A tábor záró programja az elkészített kisfilmek, valamint az idei SÉTA tábor videójának megtekintése volt. Akinek még volt ereje, energiája belevethette magát a kalandpark játékaiba.

Bátran állíthatjuk, hogy a SÉTA tábor remek hely: ismerkedésre, szórakozásra, az előadások által önmagunk megismerésére és ismereteink bővítésére. Egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk.

Nagy Regina 12/B, Pataki Kristóf 12/A