Boldogság Projekt ingyen mindenkinek

2017. május 24. 22:36:25  nyomtatási kép

Interjú egy boldog bloggerrel

A projekt megálmodója Novák Ákos, aki lelkes vlogger, blogger és író. Már fiatal kora óta foglalkoztatja, hogy segítsen másokon. és pár éve eldöntötte, hogy meg is valósítja a Boldogság Projektet. A BP 3 éve működik: a regisztráló egy éven át e-mailben kap üzeneteket egy motiváló idézettel és egy feladattal, melyeket Ákos megtűzdel saját tapasztalataival. Ákos nem csak a Boldogság Projekttel foglalkozik, hanem tehetséges író is, már több könyvét kiadta.

Mióta foglalkoztat az írás?
Az írás számomra az önkifejezés egyik formája. Akkor kezdett el foglalkoztam, amikor már néhány éve olvastam. 2012 körül mondtam ki először egy barátomnak, hogy egyszer még én is írok könyvet. Ki akartam próbálni magam ebben tapasztalat- és élményszerzés céljából. 2015 nyarán, a 28. születésnapom után adtam ki, saját szerzői kiadásban első könyvemet, miután próbálkoztam néhány kiadónál, de visszadobták. Ott álltam egy könyvvel és az izgatottsággal, hogy ezt én most, itt ki akarom adni. Nem értem rá egy évvel később, ahogy arra kaptam ajánlatot. Egy évig üljek rajta, csak mert valaki azt mondta? A fenéket. Most már egy saját kiadón gondolkozom, hogy a saját szerzői kiadásaim után mások munkáit is megfelelő keretek között publikálhassuk."


A könyvedet az első elolvasás óta többször felcsapom, hogy motivációt kapjak egy napomhoz. Hogy fogadod az olvasói visszajelzéseket?

Soha nem tudtam kezelni az elismerést, ezért volt gardróbeffektusom, legszívesebben elbújtam volna. Most már tudom, hogy amit csinálok, az örömet okoz a fiataloknak, amit sokszor megosztanak velem. Megtanultam hálát adni és hálát érezni az olvasóim iránt, és azt hiszem ennek köszönhető, hogy egyre többen vannak. Mostanában már állandóan mutogatom barátaimnak, ha valaki instán posztolja a könyveim.

 Mi volt a legerősebb löket, hogy ne add fel az álmaidat?

Lyukas rekeszizommal születtem - amiről senki nem tudott 9 éves koromig. Gyerekként farkasszemet néztem a halállal, de az életmentő műtét hál’Isten jól sikerült. Ez meghatározó élmény maradt, és sok minden megváltozott bennem. Az idő végessége miatt másként tekintek az életemre.  Nem hiszem, hogy mindenre van időm. Nem hiszem, hogy "majd holnap" megcsinálom. Félek inkább, hogy kevés időm van. Félek, hogy nem teszek meg minden azért, hogy megtapasztaljam azokat az élményeket, amikre vágyom. Ez az én legerősebb belső hajtóerőm, ami minden nap, minden percében ott van bennem.

 Mikor fogalmazódott meg benned a Boldogság Projekt létrehozása?

"2014 nyarán Thaiföldön, ahová azért mentem, mert kicsit besokalltam. 2006 és 2013 között megéltem azt, amit szerintem minden ember átél egyszer: az ego kielégítését. Csak az volt a fontos, hogy én jól érezzem magam… Nyomtam a gázt ezerrel. Építettem a bizniszt, elkezdtem jó körülmények között élni… de aztán nem éreztem magam tőle jól. Sőt, idővel a kedvem is elment az egésztől.  Mindig máshová vágytam. Amikor dolgoztam, bulizni akartam, amikor buliztam, dolgozni akartam. Ördögi körforgás volt ez. Ezért úgy döntöttem 2013 év végén, hogy változtatok. Eladtam szinte mindenem és egy hátizsákkal nekivágtam Ázsiának azért, hogy valami fontosat csináljak. Ez közel 3 éve volt. Azóta töretlen a siker.

 Remélem sikerült felkeltenem néhány ember érdeklődését ezzel a kis interjúval. Ha így történt, akkor ajánlom Ákos első megjelent könyvét; A siker kulcsa: Boldogság.

 Németh Anna

11. a