Átlagosnak számít, ha egy tizenéves lány, főzéssel tölti a hétvégéjét? Nézőpont kérdése. Átlagosnak számít, ha egy ételről nem az íze, hanem a hozzá való recept jut eszébe? Nem minden esetben. Átlagosnak számít, ha arról mesél, hogy készíti a saját főztjét? Mik a titkai? Ahány ember, annyi szokás. Számomra ez normális, ez izgalmas, ez fontos. 

Egyedüli lányként a családban késztetést érzek arra, hogy mikor csak tehetem, apa mellett álljak a konyhában, vagy az Ő helyén, egyedül. Az utóbbi eset ritkábban áll fenn, mivel a séf pozícióját rezidenciánkon Ő tölti be, míg az én munkaköröm apróbb tevékenységekből tevődik össze. Ezek közé tartozik a megfigyelés is.

Fontosnak tartom, hogy lássam, hogyan fűszerezi be a levest, a húsokat, milyen alaposan készül elő a másnapi menühöz, halljam a tanácsait, hogy aztán rutinosabban segíthessek majd.

Habár a panírozás nem tartozik kedvenc feladataim közé, pláne akkor, ha gombáról van szó, közben szívesen ellesem tőle, milyen sorrendben készíti el a köreteket, és mi az, amivel megspékeli egy jobb eredmény érdekében.

Mi a közös gyöngénk? A habarás. Miért? Egyszer sűrű, egyszer nem. Hogyan? Nem tudjuk. A probléma gyökerére még nem sikerült rájönnünk. Annak ellenére, hogy -mennyiségtől függően- 4 evőkanál liszt és egy nagy dobozos tejföl kombinációját alkalmazzuk, a főzelékek állaga többnyire változó? Gond egy szál sem, hiszen semmi sem lehetetlen. Egyszer majd sikerül.

Mi a közös erősségünk? A lecsó és a palacsinta elkészítése. Az előbbiben inkább csak az aprítás és tojásfelverés, az utóbbiban a massza elkészítésétől a kisütésig minden az én kezeim munkája. Ez az étel az, melynek ízesítésével mindig kísérletezem. Előfordult már a fahéj-vaníliáscukor együttese, következő tervem alapanyagai közé tartoznak az ízesített vizek is.

Egy kritika pozitív jellegűsége mindenki számára egyfajta ösztönzés, motiváció. Az én esetemben sincs másként. A testvéreim, apukám jó vagy segítő véleménye mindig arra buzdít, folytassam, tanuljak, merjek újítani, mert ezek a siker titkai.

Mit nyerek vele? Tapasztalatot, tudást, megspórolt időt a jövőmben és pénzt, amit egyetemista éveimbe vagy mirelit, vagy gyorskajákra költenék. Elborzasztó gondolat csak ilyeneken élni.

Miért ajánlom ezt a fajta időtöltést mindenkinek? Ha rosszkedvű vagy, elvonja a figyelmedet, lefoglal. Nagy a stressz? A tésztagyúrásban, az aprításban levezethető, és attól sem szabad eltekinteni, hogy a főzés-sütés boldoggá tesz, különösen akkor, mikor az elismerést is megkapjuk az eredményért.

Nincs idő rá? De van! És sosem késő elkezdeni. 

Kazinczki Dóra

10./a