Meglepetéssel tarkított mulatság

  nyomtatási kép

Idén is nagy sikert aratott a kölcseysek diákbálja


Negyedik alkalommal rendezték meg a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákbálját 2017. január 27-én, amelynek a Korona étterem adott otthont.
Hét órától folyamatosan érkeztek a vendégek, és foglalták el helyüket. Fél nyolckor Laczó Tamás intézményvezető nyitotta meg a 2017. évi diákbált, majd Kalamár Krisztina, a diákönkormányzat elnöke köszöntötte a bálozókat. Hagyományosan kettejük táncával vette kezdetét a mulatság. A vacsora elfogyasztása után nem kellett sokat várni, hogy megteljen a táncparkett. Tanárok, diákok együtt pörögtek a slágerekre. A Soulwave számai is felcsendültek, amellyel iskolánk könyvtárosát, Huszár Ádámot (aki egyben az együttes tagja) is sikerült táncra bírni. A minden egyes bálozót megmozgató vonatozás az idén sem maradhatott el. A szerelemvonatból egy módon lehetett kijutni. Hogyan? A léc alatt átbújva. Ugyanis mire a vonat megérkezett, arra kitört a körmendi limbó láz. Ezek után mindenki lábába benn maradt a ritmus, nagy volt a pezsgés a tánctéren, köszönhető főként Németh Zsoltnak, a "körmendiek Johnyjának".A tavalyi évhez hasonlóan idén is volt bálkirálynő és bálkirályválasztás. A bálon résztvevők a helyszínen tudták leadni voksaikat a jelöltekre. A szavazatszámlálás után következett az eredményhirdetés. A második számú udvarhölgy 
Szakály Boglárka (10.b), az első számú udvarhölgy Horváth Boglárka (9.a) lett a szavazatok alapján. A 2017-es diákbál bálkirálynője és bálkirálya Esztergályos Viktória (10.a) és Dobos Ádám (11.a), akiknek a tavalyi győztesek (Horváth Fruzsina, Pallósi Balázs) adták át a szalagot és a koronát.Éjfélkor elérkezett az est fénypontja, a meglepetés. Az idei tanévben a gimnázium fennállásának 70. évfordulója egyéb rendezvényeken is megmutatkozott. A bálon, hetvenes felirattal és tűzijátékkal ellátott torta formájában jelent meg a jubileumi év. A látványosság érdekében sötétben, tálaló kocsin gurították be az ötletgazdák  
(Kalamár Krisztina, Szájer Dominik) a gimi születésnapi tortáját. 
A közjátékot követően folytatódott a hajnalig tartó mulatozás. A fiúk forgatták a lányokat, de a lassabb számokra is megtalálták a megfelelő tánc nemet. A magyar mulatósoktól, az ABBA slágereken át, az érzelmes zenékig minden elhangzott ezen az éjszakán.A visszajelzések alapján a résztvevők nagyon jól érezték magukat, jót szórakoztak, táncoltak és énekeltek. A kizárólag pozitív vélemények után vélhetően a következő évben is megrendezik a nagy sikerű bált.Köszönet illeti mindazokat, akik támogatták a rendezvényt és hozzájárultak a lebonyolításhoz. A diákönkormányzat tagjai 
Hideg Tímea Tanárnő vezetésével rengeteget tettek azért, hogy a diákbál ismét tökéletes és emlékezetes legyen. Az ő munkájuknak köszönhető ez a fergeteges este, amely tovább színesítette a diákéletet.


Kalamár Krisztina 11.b