Már gyerekként is sokan arról ábrándoznak, hogy vezethessenek egy sportkocsit. Én is így kezdtem: óvodás koromban LEGO autókat építettem és kisautókat tologattam. Aztán telt-múlt az idő, és elértem azt a kort,  amikor már elkezdhettem a KRESZ-tanfolyamot. Előtte letettem az elsősegély vizsgát. Ez azért emlékezetes, mert a vizsgáról hazafele, egy kisfurgon ment bele a vonatba, amin utaztam. Nem lett sérülés, viszont nagy késéssel értem haza. Ráadásul másnap németből dolgozatot írtunk. Szóval „jól” kezdődött a vezetés számomra.

A sikeres KRESZ vizsga után már autóba ülhettem. Az elmélet sem volt könnyű, de a gyakorlat már megmozgatta az ember egész testét. Harminc órát kellett levezetni, csak ez után jöhetett a vizsga. Nem könnyű megszerezni a jogosítványt, de nagyszerű dolog vezetni. Sőt, jól lehet vele csajozni. Persze nem egy Trabanttal.

Az órákat a legtöbb helyen párosával osztják be. Minden alkalommal három útvonalat kell végigvezetni, plusz még a parkolásokat, beállásokat gyakorolni. Nehézséget okoz, hogy egyszerre  sok mindenre kell koncentrálni:  a forgalomra, a saját járművünkre, a táblákra. És amire a legjobban oda kell figyelni, ami a legidegesítőbb, ami miatt sok sofőr fogja a fejét, azok a biciklisek és a gyalogosok. Mivel sokszor hiába van bicikliút és zebra, akkor sem azt használják. Hogy miért, azt én nem tudom, de aki ezt normálisan megválaszolja, azt meghívom egy körre. És akkor mondhatom neki: „Ön dönt! Iszik vagy vezet?”

Pataki Kristóf 11./A