A Suli Nyúz története

  nyomtatási kép
Vissza a kezdetekhez

Egy olyan személlyel készítettem interjút, aki a lehető leghitelesebben tud beszámolni A Suli Nyúz eredetéről, hiszen ő maga is az alapítók között volt. Nagy Krisztinával beszélgettem, aki 1995-1999 volt a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója, az érettségi után a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, jelenleg Budapesten, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságon dolgozik jogtanácsosként.
- Elmesélnéd honnan jött az iskolaújság létrehozásának ötlete, és kinek a fejéből pattant ki a gondolat?
- Nem emlékszem már pontosan, hogy ki volt az ötletgazda, de amikor harmadikos voltam, több olyan újságírás iránt érdeklődő diákja volt a giminek, aki örömmel vette egy olyan fórum létrejöttét, ahol megjelenhettek az írásai. Laczó Tamás tanár úr volt az, aki a szervezést összefogta.
- Kik voltak azok a diákok, akik vevők voltak az ötletre és csatlakoztak? Akad köztük olyan, aki esetleg az újságírói pálya mellett döntött?
- Főszerkesztőnk az akkor negyedikes Soós Viktor volt. A tagokat nem tudom a teljesség igényével felsorolni. Nem szeretnék senkit megsérteni azzal, hogy kihagyom. Biztosan részt vett Jójárt Ágnes, aki szintén a jogi pályát választotta. Liebich Linda, aki "rokon szakmát" választott: orvos lett, illetve Szombathelyi Diána. Talán egyedül Soós Viktor az, aki később is publikált, illetve könyvet is írt.
- Emlékszel még honnan a név eredete?
- Mindenképpen ötletes nevet szerettünk volna. Hosszú gondolkodás után döntöttünk emellett a szójátékot tartalmazó név mellett. Olyat szerettünk volna, amiből kiderül,hogy ez egy suli újság. News-t pedig a poén kedvéért írtuk magyarosan.
- Ha esetleg ért titeket negatív kritika, hogyan fogadtátok, nem vette el a kedveteket?
- Úgy emlékszem, pozitív fogadtatásban részesültünk. Igazából akkoriban már volt igény egy suli újság létrejöttére. Nem nagyon emlékszem negatív kritikára, de ha valaki publicitást vállal, annak a negatív kritikával ugyanúgy kell számolnia, mint a pozitív visszajelzéssel.
- Hogyhogy mégis abbahagytátok?
- Miért hagytuk abba? Nem igazán volt utánpótlásunk alsóbb osztályokból, mi pedig negyedikesek lettünk, és a szalagavatóra, érettségire és felvételire készülés lefoglalta az időnk nagy részét.
- Így utólag hogyan vélekedsz A Suli Nyúzról?
- Szükség van olyan médiumra, ahol a tehetséges fiatalok kipróbálhatják magukat. Azt gondolom, közösség összetartó ereje is van egy újságnak. Sok sikert kívánok a mostani szerkesztőségnek!
Nagy Regina 11. b