A tiszteletadás az egyik legfontosabb udvariassági forma. Ha ez nincs, bunkó vagy. Már kisgyerekkorban is megtanultátok, hogy köszönni kell az ismerősöknek és az idősebbekkel szemben megadni a tiszteletet. De lehet, hogy a fejlődés e szakaszából a mai fiatalok egy része kimaradt, vagy ha át is ment rajta, elfelejtette. Legjobb példa erre a tanár-diák viszony. Ugye értitek, mire gondolok? Előreengedem a pedagógust, hangosan üdvözlöm és normálisan válaszolok az általa feltett kérdésekre. Ha nem? Hát addig volt jó dolgod, míg szót fogadtál. Ugyanis az illendő viselkedés elhagyása mellett a tanár szimpátiáját is elvesztetted. Persze, ha megfelelően elnézést kérsz, akkor no problem. Viszont ha nem. Beírás, egyes, bukás és legvégső esetben kicsapás. A sorrend változó.  Ha lerontod a jegyeidet, mert azt hiszed, hogy az yolo és a ’nemtanulokmertazegyesamenő’ osztálytársaidat majmolod, ráadásként pedig a tanárral is úgy beszélsz, mintha a hátsódból rángatnád ki, hát ebben az esetben már tapló vagy. Valamint az osztályodat is rossz színben tűnteted fel.  De azt elvárod, hogy javíthass, ne bukj meg, és te legyél a király. Ezt benézted. Tehát mi ennek a tanulsága? Viselkedj úgy mással, ahogy akarod, hogy viszonyuljanak hozzád. Persze ez nem csak a tanárokra és idősekre terjed ki. Hanem a munkatársaidra, főnökeidre, osztálytársaidra, testvérekre, szülőkre stb.. A viselkedésed eldeformálódásának alapjait otthonodban kell keresned. Ha a szüleidnek se adod meg a tiszteletet és nem fogadsz szót nekik, akkor veszett fejsze nyele, hogy bárhol máshol ez megtörténjen. Találd meg a lehetőségeket a változásra és élj vele. Sosem késő elkezdeni.

Benedek Ágnes 10.b