Iskolánk március 4-én már másodszor rendezte meg az ?érzékenyítő? napot. Ennek keretében Galambos Zsolt, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség kosárlabda szakágvezetője az integrációról tartott nekünk előadást. Nem egyedül érkezett, hat értelmi fogyatékossággal élő fiatallal, akik az Ivánci Szakosított Otthon lakói. A bemutató során elfogadásukról és segítésükről hallhattunk, betekintést nyerhettünk mindennapjaikba. Megtudtuk, hogy a kézilabdán és a kosárlabdán kívül lehetőségük van asztaliteniszezni vagy atletizálni. Az egyensúlyi koordináció növelése mellett sportolásra is késztetik gondozóik, nevelőik az otthon lakóit. Galambos Zsolt említést tett az értelmi fogyatékosság fajtáiról és fokozatairól. Előadásából megtudtuk, hogy a közel 12 hektáros terület csak az ő birodalmuk, ahol nem kell rejtegetniük másságukat. Sok dologra kitért, például, hogy kirándulásokat szerveznek nekik az ország minden pontjára. Sportolóik pedig jártak már Hollywoodban, Los Angelesben és Koreában is, sorban nyerték el az elismeréseket. Pártfogójuk megemlítette, hogy nagyon fontos számukra – és persze mindenkinek - ha éremmel a nyakukban térhetnek haza.

Az érdekes előadás után lehetőségünk volt kicsit megismerni vendégeinket. Három csoportra osztódtunk, és 2-2 látogatónknak tehettük fel kérdéseinket. Gondozóik segítségével mindenre szívesen válaszoltak. Megtudtuk tőlük, hogy dolgoznak, kertészkednek, varrnak, csomagolnak és betanított munkát végeznek. Az általuk előállított termékeket pedig árusítják az otthon melletti kis pavilonban.

Galambos Zsolt elmondta, hogy gondozottjaik kitartóbban sportolnak, mint más makkegészséges ember, pedig ez nekik sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül. De élvezik, amit csinálnak és a sikerélmény is erősen hozzájárul a fejlődésükhöz. Tisztelem gondozóikat áldozatos munkájukért, önzetlenségükért és az értelmi fogyatékossággal élő embereket kitartásukért, nyitottságukért.

Szomorúsággal töltött el az, hogy láttam, társaim közül néhányan, hogyan reagálnak ezekre az emberekre egy ilyen kis közösségen belül is. Úgy érzem, még nem „nőttek fel a feladathoz”, hogy elfogadják a tőlük kicsit is különböző embertársaikat.

Én kilencedikesként most találkoztam ilyen emberekkel először közelről. Jó kezdeményezésnek tartom, hogy megmutatják nekünk, milyenek a tőlünk eltérő, másabb emberek. Remélem, hogy ezt a jó hagyományt iskolánk továbbra is megtartja, és a jövő kilencedikesei is megismerhetik az ő életüket és másképp gondolnak majd az ő világukra.

Molnár Vivien 9/a