Szorgos (?) Hangyák

2015. október 22. 10:20:40  nyomtatási kép
Eljött a nagy nap. Izgalommal vártuk, hogy túl legyünk a gimnáziumi élet első nagy megpróbáltatásán, a Hangyaavatón.
A végzősök által előzetesen kitalált feladatok próbára tették a csapatszellemet és igazi közösségformáló erejük volt. Készítettünk egy osztályzászlót, amin mindenki nyomot hagyott … a saját kézfejével. Az indulóhoz nagyon extrém szavakat kellett felhasználni, ezért néhány este a zártkörű Facebook csoportban faragtuk a rímeket. Meg is lett az eredménye, mindenkinek tetszett az osztályinduló. Az osztályunk egy cirkuszi produkció bemutatását kapta feladatul, ehhez választott mindenki jelmezt. Voltak köztünk bohócok, bűvészek, állatidomárok és természetesen állatok is. A másik osztályból a fiúk gésának, a lányok Lidl wayn-nek öltöztek, ők egy Star wars jelenetet adtak elő. Mindkét osztály egy-egy közös énekkel és egy tánccal is készült.
A Hangyaavatót szorgos előkészületek és kevésbé szorgos, de jó hangulatú próbák előzték meg. 2015. október 9-én 5 órakor kezdődött a nagy esemény a Művelődési Ház nagytermében. A két műsorvezető, Molnár Sára és Csendes Máté irányításával 4 fős zsűri előtt zajlott a vetélkedés. A rendkívül népes nézőtábortól sem rettentünk meg. 
Egyrészt előadtuk azokat a produkciókat, amikre előzetesen már készültünk, másrészt mindenki számára találtak ki a végzősök feladatokat. 
Az éneklést nagyon ötletesen megoldotta mindkét osztály. Mi cup song-oztunk közben, a másik osztály fakanállal ütötte az edényeket zenei kíséret gyanánt. Az indulók előadásmódja is változatos volt, mindkét osztályét maximális pontszámmal értékelte a zsűri. A táncon és az éneklésen meglátszott, hogy mennyire vettük komolyan a próbákat, de a hangulat megalapozásában mindenképpen szerepet játszott. Cirkuszi mutatványunkkal még nem járhatnánk az országot.
A helyszínen vicces feladatokat oldottunk meg, melyek némelyike a részt vevők számára nem volt annyira vicces. Volt többek között „kicsi a rakás” verseny, vizes flakon cipelése, rappelés, bekötött szemmel a társunk megetetése joghurttal. Feladat volt az is, hogy a levethető ruhadarabokból készítsünk egy minél hosszabb kötelet, egy fiú próbára tehette sminkelési tudományát, ruhadarabot kellett szerezni a nézőtérről. Ez utóbbi esetben nem éreztük arányosnak a feladatot, mert mennyivel könnyebb egy cipőt levetni egy népes nézősereg előtt, mint egy melltartót. A hangulat és a jókedv azonban nem hiányzott az egész műsor alatt.
Az osztályok közti megmérettetés eredménye döntetlen lett, amit sajnáltunk, mert mindenáron győzni szerettünk volna. Még biztosan sokáig emlékezni fogunk erre az eseményre.
Bősze Dóra
9.a