A fényforrástól a görögtűz gyújtásig

  nyomtatási kép

A fény kiemelten fontos szerepet játszik életünkben, ezért az UNESCO 2015-öt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította. A hozzá kapcsolódó eseménysort az Európai Fizikai Társulat kezdeményezte, s megszerezte az ENSZ és az UNESCO támogatását, majd világeseménnyé emelte a kezdeményezést.Kroó Norbert fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja vállalta a hazai védnökséget, és felhívta az iskolák figyelmét a programra.
A fény „természetének” vizsgálatával foglalkozó több kutatás is évfordulós ebben az évben, ezért lett 2015 a Fény  Nemzetközi Éve  -  tudtuk meg Molnár Esztertől , a Körmendi Kölcsey Ferenc  Gimnázium  kémia szakos pedagógusától, aki úgy gondolta, hogy a gimnázium is csatlakozzon a programhoz, mivel a fény és a kémia közötti kapcsolat jelentős. A nyitórendezvény az iskola galériájában volt. Molnár Eszter tanárnő bevezető előadása, kísérletei  és elgondolkodtató  felvetései olyan roppant hétköznapi kérdésekre is segítettek választ találni, mint például, hogy miért világít a gyertya, ha meggyújtjuk. A helyesen válaszolók - akik tudták, hogy azért, mert izzó szénszemcsék vannak a lángban  - egy bagoly alakú gyertyát kaptak ajándékba.
Ezen a délutánon az is a figyelem fókuszába került, hogy a fény nemcsak a tudomány, hanem a művészetek világában is fontos forrás. Ezt bizonyította Czene Kristóf 13. osztályos tanuló szavalata, aki fény ihlette saját költeményét adta elő. Majd a 9. évfolyam két diákja tartott prezentációval egybekötött előadást. Szájer Dominik a világítás történetét, Tornyos Ádám a fényszennyezés környezetvédelmi és élettani problémáit mutatta be a hallgatóságnak.  A résztvevők nagy kíváncsisággal várták az örömtűz, azaz a görögtűz gyújtását az udvaron.  Így aztán a Kölcsey-szobor különleges fénymegvilágítása közepette a körmendi gimnáziumban hivatalosan is megnyitották a Fény Nemzetközi Évét.  
Az előadások anyagát az iskola aulájában felállított tárlókon kiállították, így az a gimnazisták és az intézménybe látogatók számára a későbbiekben is újraolvasható, megnézhető. A rendezvényt fényjelekkel megvalósított morzézás zárta Faragó Zsombor és Fülöp János közreműködésével.

TM