Görögtűz gyúlt a gimnáziumban

  nyomtatási kép
Csatlakozott az iskola a Fény Nemzetközi Évéhez Az UNESCO, az ENSZ és az Európai Fizikusok Társasága kezdeményezésére a 2015-ös évet a Fény Nemzetközi Évének nyilvánították., mivel a fény „természetének” vizsgálatával foglalkozó több kutatás is évfordulós ebben az évben. A Magyar Tudományos Akadémia fizikusa, Kroó Norbert vállalta a hazai védnökséget, és felhívta az iskolák figyelmét a programra. Molnár Eszter , a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium kémia szakos pedagógusa úgy gondolta, hogy megszervezi az intézményben a Fény Nemzetközi Éve nyitórendezvényét, mivel a fény és a kémia közötti kapcsolat jelentős. Február 19-én délután az iskola galériájában a tanárnő bevezető előadása, kísérlete és elgondolkodtató kérdései után Czene Kristóf 13. osztályos tanuló szavalta el fény ihlette saját költeményét. Majd a 9. évfolyam két diákja tartott prezentációval egybekötött előadást. Szájer Dominik a világítás történetét , Tornyos Ádám a fényszennyezés környezetvédelmi és élettani problémáit mutatta be a hallgatóságnak. A résztvevők nagy kíváncsisággal várták az örömtűz, azaz görögtűz gyújtását az udvaron. Így aztán a Kölcsey-szobor különleges fénymegvilágítása közepette a körmendi gimnáziumban hivatalosan is megnyitották a Fény Nemzetközi Évét. Az előadások anyagát z iskola aulájában felállított tárlókon kiállították, így az a gimnazisták és az intézménybe látogatók számára a későbbiekben is újraolvasható, megnézhető. A rendezvényt fény segítségével történő morzézás zárta az aulában Faragó Zsombor közreműködésével. 
TM

Galéria itt .