Egy újabb felejthetetlen nap
Rendhagyó tanítási nap volt január 22-e. Iskolánk a Magyar Kultúra Napját és Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulóját ünnepelte. Számos izgalmas programban vehettek részt a diákok.
Csütörtök reggel 8:30-kor kezdődtek a versenyek. Akik nem vettek részt a délelőtti elfoglaltságokon, azoknak a tanulóknak rövidített órák voltak, ám a tanítás nekik is véget ért 11:40-kor, éppúgy, mint akik küzdöttek csapatban vagy egyénileg.
Ezután mindenki az épület tornatermébe ment, ahol Mikos Erzsébet igazgatóhelyettes asszony a pályamunkákat értékelte és a díjakat kiosztotta. Majd egy zenés programban vehettünk részt. Ezt követte az udvaron lévő - Kölcsey Ferenc - szobor előtti tiszteletkifejező műsor, a koszorúzás, ahol a helyi általános iskolások is kivették részüket akárcsak az e napra kiírt pályázatokban.
Az eseménysort a kiállítás megnyitó ünnepsége és Laczó Tamás intézményvezető köszöntése zárta, majd iskolánk diákjaiból álló NoName zenekar zenés produkcióját hallhattuk. A tárlatot végül Szabó Ferenc alpolgármester nyitotta meg.
Azt gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy Kamper Lajos gyönyörű, nem mindennapi, érzelemkifejező festményei lehelnek vidám, színes életet iskolánk hétköznapjaiba.
Szájer Dominik 9.a