A Magyar Kultúra Napja, záróünnepség

  nyomtatási kép
A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium, hagyományaihoz híven, idén is megrendezte A Magyar Kultúra Napját.  
A délelőtt zajló versenyek, és az előzetesen beérkezett pályamunkák eredményhirdetése és a záróünnepség délben kezdődött a tornateremben.
Mikos Erzsébet igazgatóhelyettes asszony köszöntötte az iskolánkba érkező vendégeket, a gimnázium diákjait és tanárait. Az értékelés és a díjak átadása után zenés produkciók következtek. Elsőként Szász Melitta a Rázsó Imre Szakközép és Szakiskola tanulója a Magányos csónak című dalt adta elő. Ezt követte A Magyarucca gitáros-énekes duó, kiegészülve Svertsits Tamás billentyűssel, aki kiváló zeneszerző és hangszerelő is. Az alapemberek közül Pál Krisztina kb. 10 éves színpadi múltra tekint vissza, aki énekelt vendéglátó zenekarban és rock-együttesben is, hangjával és tudásával minden alkalommal elkápráztatja a közönséget. Ez most sem volt másképp. Ismerősebbnél ismerősebb dallamok csendültek fel. Így például a Most múlik pontosan, Ha én rózsa volnék, Kell ott fenn egy ország.
Ezen a napon mindenki jól érezte magát és a diákok nem csak élményekkel, hanem tudással is gazdagodtak.
Kálmán Regina