Sissiék kastélyában jártunk

  nyomtatási kép

Körmend - A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium utazás jógyakorlatának újabb megvalósításaként Bécsbe utaztunk április 5-én. Az iskolai kiránduláson a felsőbb évfolyamosok vehettek részt, hogy az élményszerzésen túl nyelvtudásukat a gyakorlatban is kipróbálhassák. Jó nyelvgyakorlási lehetőség volt ez a közelgő vizsgák előtt.
A hajnali indulás és a három órás út után a Schönbrunni-kastélyt csodálhattuk meg. A gyönyörű épület elsősorban Sissiről nevezetes, aki császárnéként tölthette itt napjait. A látogatáson sok érdekességet is megtudhattunk életéről, szokásairól. A kastély úgynevezett „drága” szobáját is megtekinthettük. Nevét nem véletlenül kapta: a kastély egyetlen korabeli állapotában fennmaradt ágyát őrzi. Az épület tipikus példája a barokk stílusirányzat építészeti megvalósulására,  ezt valamennyi szobája bizonyítja. Barokk jellemző a tükörszoba illúziója is: a szembehelyezett tükrök a végtelenbe merítik a látogatót. A kastélyra a park csúcsán emelkedő Gloriette-ről esik a legszebb kilátás.
A körülbelül 40 teremben és a hatalmas park egy részében való „szájtáti” után utunk a Stephans-dómhoz vezetett, majd a belvárosban nyelvi feladatokat oldottunk meg. Sok érdekességet tudhattunk meg a városról: magyar vonatkozásokat, Mozarthoz kapcsolódó információkat, megismertük a város nevezetességeit, és az is érthetővé vált számunkra, miért nyerte el ismét „a legélhetőbb város” címet. A feladatokat bécsiek, járókelők segítségével oldottuk meg, így gyakorolhattuk a német nyelvet.
Kis szabadidő után a Bécsi Természettudományi Múzeumba mentünk el, ahol a természet minden kincsét szemügyre vehettük: a drágakövektől a Föld minden állatán keresztül egészen az ősemberig és a dinoszauruszig. A hosszú, tartalmas nap után kissé fáradtan, de annál több élménnyel gazdagodva térhettünk haza.

Ágel Zita - 11.a

rolex replica watches omega replica watches rolex replica watches omega replica watches omega replica rolex replica watches omega replica watches