Így bálozik a KFG
A Körmendi
Kölcsey Ferenc Gimnázium
diákönkormányzata idén először rendezte meg diákbálját 2014.február 21-én. A rendezvény a Korona étteremben, családias
környezetben, vidám légkörben zajlott . A fiatal bálozók - hercegnőkhöz és
hercegekhez méltó eleganciával - 19 óra
körül érkeztek a helyszínre, és foglalták el helyüket az asztaloknál. A
svédasztalos vacsorán mindenki megtalálta a fogára valót, húsok és
köretek mindenféle változatban megtalálhatók voltak. Az eszem-iszom után
kezdetét vette a kötetlen beszélgetés és mulatozás. A nyitótáncot Laczó Tamás
igazgató úr és Molnár Sára, a
diákönkormányzat elnöke táncolta, hozzájuk a jelenlévők egy része csatlakozott, mivel a
keringő a mai fiatalság számára már kihívást jelent. A gimisek mellett a jó
hangulatért Csépke Csaba és Kercsmár Dániel volt a felelős. A táncparkett egy
pillanat alatt megtelt és mindenki önfeledten szórakozhatott a mai slágerekre.
23 órakor húzták ki a tombolákat, ami elég hosszú ideig tartott,hiszen a rendezvényt
sokan támogatták értékes ajándékokkal. Talán minden asztalnál akadt nyertes
szelvény. Ezt követően újra a bulizásé volt a főszerep, de már rövidebb időre. Kellemes
estét tölthettünk el együtt tanárainkkal, diáktársainkkal és barátainkkal.
Bízunk abban, hogy jövőre is hasonló keretek között megrendezik a kölcseysek diákbálját.
Kálmán Regina 9.a