Szövegelés A Dalról

  nyomtatási kép

Sokan hallgattuk vagy néztük A Dalt, melyben Magyarország tehetséges énekesei, együttesei közül választotta ki a zsűri és a közönség azt, akit Koppenhágába küldene az 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválra. Érdekes lenne azonban egy felmérést végezni az emberek között. Mi az, ami egy éneket rendkívülivé tesz? A ritmus, az énekes, a szöveg, vagy valami más? Sokszor végig se gondoljuk, hogy az a dallam, amit egész nap dúdolunk, mit is mond valójában.

Az idei győztes Kállay-Saunders András a Running című dalával. A műsor kezdetén nekem nem tetszett ez a szám. Amikor megláttam, kerestem egy másik tévécsatornát. Idegesítőnek, furcsának találtam egy az egyben. Amikor kiderült, hogy ő megy Dániába, nem mondhatom, hogy örültem. Később utánanéztem, hogy mi az, amit más kedvel. Odaültem a számítógéphez és megnéztem a videoklipet, az angol és a magyar szöveget is.

Dallama fülbemászó, könnyen megtanulható, szövegéről nem is beszélve. Hihetetlen, hogy egy énekesnek eszébe jut ez a téma: családi erőszak. Valóban egyre több családban fordul elő a bántalmazás nap mint nap. Az énekben egy kerek történetet ismerhetünk meg. Az erőszakos apától fél a gyermeke, menekül e szörnyű világból, miközben anyja mosolyát szeretné látni. Segítségkérésére az angyalok figyelnek fel. Sok mindenben hasonlítható egy világslágerhez, de ilyen témájú dal megíráshoz, elénekléséhez bátorság kell.

Ez csak a győztes dal, de a maradék 434 ugyanúgy kifejez, magába foglal egy-egy érzést vagy gondolatot, melyek vizsgálását már másra bízom. Ha legközelebb zenét hallgatunk, fordítsunk egy kicsivel több figyelmet a mondandójára!

                                    Nagy Hanna Viola 9.a