Új szobor a főtéren

  nyomtatási kép

Felavatták Batthyány Fülöp szobrát

Körmend várossá nyilvánításának 769 évfordulóját október 26-án és 27-én ünnepeltük. A kétnapos programsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt Batthyány Fülöp herceg mellszobrának a felavatása.
Az október 27-i szoboravató ünnepély délután 3-kor kezdődött a főtér Gazdabolt előtti részén. Itt állították fel ugyanis a híres mecénás, Batthyány Fülöp herceg (1781-1870) mellszobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását. Az ünnepi beszédet Kondicsné Dr. Kovács Éva, a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium nyugalmazott igazgató-helyettese mondta. A Széchenyiek köréhez tartozó arisztokrata az ország egyik legnagyobb és leggazdagabb főura mecénási tevékenységével hívta fel a figyelmet. Mindig bőkezűen adakozott, ha úgy ítélte meg, hogy ezzel a magyar nyelv és kultúra ügyét segíti. Amikor 1825-ben Széchenyi István felajánlotta birtokainak egy éves jövedelmét, hatvanezer forintot az Akadémia megalapítására, akkor Batthyány Fülöp Széchenyi István kérésre válaszolva ötvenezer forintot, testvére, Iván pedig tízezer forintot adományozott a nemes cél megvalósítására. 1860-ban, az Akadémia építésekor újabb tízezer forinttal járult Fülöp herceg a költségekhez.
Bár Bécsben élt, jelentősen hozzájárult a Körmendet máig meghatározó városkép kialakulásához. A kastély építése mellett jelentős építkezéseket folytatott a Belső városban. Bronzba öntött szigorú tekintete ma a főtér délnyugati sarkából figyeli egykori főúri kastélya lassú enyészetét.