Kémiai eszközök az EGIS-ből

  nyomtatási kép

A Kölcsey Ferenc Gimnázium az EGIS Nyrt. jóvoltából rengeteg hasznos, jó állapotú kísérletezéshez használható eszközt kapott egy leselejtezés kapcsán.

Erős Klára tanárnő elárulta, hogy az EGIS körmendi gyárában selejtezni kellett eszközöket, de mivel nem szerették volna őket kidobni, ezért felkeresték a gimnázium igazgatóját és megállapodtak vele, hogy ezeket a szinte használatlan, jó állapotban megőrzött eszközöket, üvegedényeket felajánlják az iskolának.

Az eszközökről elsősorban azt kell tudni, hogy ilyen jó minőségű, csiszolatos üvegdugós és mérésre alkalmas Erlenmeyer-lombikok eddig nem álltak a kémia szertár polcain. Nagyon hasznos, szintén üvegcsiszolatos kupakkal ellátott kémcsöveket is kaptunk, amik nagyban segíthetik elsősorban a kémiaszakkörösök munkáját, mivel a rájuk csiszolt jelzések segítségével könnyebben lehet a mennyiségeket kimérni. Egyéb értékes dolgokra is szert tett az iskola. Ilyenek például az úgynevezett rázótölcsérek, amelyekkel különböző, egymásban nem oldódó anyagokat lehet szétválasztani. Továbbá nagyon jól használható üveg mérőeszközök, pipetták is kerültek az intézménybe, némelyik még az eredeti csomagolásában.

A tanárnő elmondta, hogy a  diákok tanulásának segítése érdekében a kísérletezésre már több eszköz áll rendelkezésre.

Pataki Péter 9. B