Interjút készítettem dr. Vörös Ottó nyelvész professzorral, aki a körmendi gimnázium diákja volt, majd 9 évig tanára, most pedig az öreg diákok egyesületének elnöke, és ráadásul a nagyapám.

- Miért éppen a nyelvészetet választottad szakterületedként?

- A gimnáziumban még a matematika irányában szerettem volna továbbtanulni, de a végén váltottam, mert a nyelvek irányt is érdeklődtem, és a nyelvtudomány logikája állt legközelebb a matematikához.

- Mióta nyugdíjba mentél, sok közösségi szerepre felkértek már. Mesélj kérlek ezekről.

- Amíg az ember aktív, kevés ideje van az ilyesmire. Nyugdíjasként most már nosztalgiázom. Nekem mindig is fontos volt ez a kisvárosi közösség, amihez már 14 éves korom óta kötődöm. Számomra az ifjú korom helyszíneihez való visszatérést jelentik ezek a felkérések.

- Az egyik ilyen vállalásod az öreg diákok közhasznú egyesületének elnöki posztja. Mik a terveitek, céljaitok ebben az egyesületben?

-  Egyrészt az iskola öreg diákja vagyok, másrészt 9 évig itt tanítottam, harmadrészt már több generációval is kötődöm az iskolához. Úgy gondolom, hogy egy iskola akkor működik jól, ha beépül a lakókörnyezetbe. Ennek pedig ma a legjobb módja az, ha van hozzá egy úgynevezett civil szervezet. Jelen esetben ehhez a legjobbnak tűnik az öreg diákok egyesülete. Ezért az egyesület egyik célja annak a szellemnek a megőrzése, amit a mindenkori öreg diákok magukkal visznek innen. A másik célja az, hogy a régi diákok lehetőségeiknek megfelelően segítsék a mai diákokat. A lehetőségek ahhoz mértek, hogy a végzett diákok milyen szerepet töltenek be a társadalomban. Ennek mértékéhez képest tudnak akár szellemi, akár esetenként anyagi támogatást nyújtani. Első konkrét lépésnek tervezzük a pályaválasztás segítését, és a tudományos életben dolgozó volt diákok visszahívását rendkívüli órák tartására. Hogy ez működjön, hogy kötetlen, klubszerű találkozók is legyenek. Ezek tartalma lehet közművelődési, művészeti, vagy sport jellegű is.

- A Csaba József Honismereti Egyesület elnöke is vagy, ami már évek óta szervezi a Honismereti Akadémia programjait. Az idei programkörben az első előadást te tartottad Ki vagyok én? avagy Kulturális örökségünk bizonyítékai a nyelvben címmel. Miért éppen ezt a témakört választottad?

- Ezt a témát aktuálissá tette egy tudománytalan elmélet burjánzása. Nevezetesen az, hogy az utóbbi 10 évben botcsinálta tudósok elméleteket gyártanak népünk és nyelvünk eredetéről, tudományos felkészültség nélkül. Ezért gondoltam azt, hogy legalább azon a településen, ahol én élek, óvjam meg a tudományra vágyó embereket ezektől a "prófétáktól". Arról van szó, hogy van, aki a politikát és a tudományt összekeveri, így nem értik meg, hogy a tudomány csak adatok és tények értelmes feldolgozásával mutatja fel eredményeit. Ezért sohasem gyárt még politikai megrendelésre sem tényektől független "elméleteket". Ilyen például nyelvünk finnugor rokonságának a kétségbe vonása. Ez ugyanis a XV. század végétől (II. Piusz pápától) szinte közismert tény, 1790, azaz Sajnovics János tevékenységétől közel 200 éves folyamatos tudományos vizsgálat alapján pedig bizonyított tudományos eredmény.

 - A hobbid ugyebár a méhészkedés. Hogyan alakult ez ki?

- 16 éves korom óta méhészkedem. A családban közvetlenül nincsen méhész felmenőm. Az ösztönzést 3 dolog adta. Egyrészt gyerekként nagyon szerettem a mézes kenyeret, másrészt gimnáziumi osztályfőnököm, Lányi Tibor is például szolgált, harmadrészt a közeli szomszédban volt egy fiatal asztalos-méhész barátom, aki segített az eszközök gyártását megtanulni. Az már folyamatosan alakult ki, hogy megismerése után meg is szerettem ezt a csodálatosan szervezett rovar társadalmat.

Köszönöm az interjút, az egyesületekhez sok sikert, az élethez jó egészséget kívánok.

Böcskey Attila 10.A

Az írás a Körmendi Híradóban jelent meg