Eszmélet a Balaton-parton

  nyomtatási kép

Nagy Versmondás irodalmi kirándulással egybekötve

 

 

A Nagy Versmondás 11. állomásán, Balatonalmádiban József Attila: Eszmélet című versét szavalta több száz diák szeptember 28-án. Az eseményre  a Kölcsey Ferenc Gimnázium 19 diákja és két kísérő tanára a Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóival és  pedagógusaival együtt utazott el. 

A Balaton-parti településekről számos iskola képviseltette magát a nagyszabású irodalmi rendezvényen, de legtávolabbról mi érkeztünk.  A tóparti Erzsébet-ligetben a "12 legszebb magyar vers" program ötletgazdája és irányítója, dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, a NYME-SEK docense fogadott bennünket. A helyi polgármester köszöntő szavai után Jordán Tamás, Kossuth-díjas színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója elszavalta a költeményt, majd rövid gyakorlás után levezényelte a közös versmondást. A jeles eseményről film is készül, amihez körmendi diákokat és pedagógusokat is megszólaltattak a készítők.

Az utat irodalmi emlékhelyek látogatásával kötöttük össze. Odafelé Felsőiszkázon Nagy László költő szülőházát, hazafelé pedig Balatonfüreden a Jókai-villát tekintettük meg, majd a Tihanyi-apátság mellől csodáltuk és fényképeztük az őszi napsütésben pompázó Balatont.

Horváth Csaba mentőtiszt kezdeményezte most is - akárcsak az idén áprilisi kápolnásnyéki Nagy Versmondásra - az utazást, amelyhez helyi vállalkozók és magánemberek nyújtottak anyagi támogatást. Köszönjük dr. Szabó Barna állatorvos, Berta József, az EGIS körmendi gyáregységének vezetője, valamint a körmendi LIONS Klub segítségét.

 

Takács Marietta

 

Nagy versmondás - galéria