Hangyatábor a gimiben

  nyomtatási kép

 A Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusai hangyatábort szerveztek augusztus 21-től 24-ig a városi könyvtár sikeres pályázatának köszönhetően. Az induló két 9. évfolyamos osztály tagjai a tanévkezdés előtt megismerkedhettek egymással, az iskolával, a programokat szervező tanárokkal. Számukra a szünidő utolsó napjai a játékos formában történő ismeretszerzéssel és sportolással váltak élményszerűvé és hasznossá.

- A legifjabb gimnazisták hangyatáborát első alkalommal szerveztük meg. Létrejöttét annak köszönhetjük, hogy a Faludi Ferenc Könyvtár sikerrel szerepelt a TÁMOP 3.2.11-es pályázaton, ami a tanév során - a könyvtárral közösen - tehetséggondozó szakkörök működtetését, most pedig a 9. évfolyamosok táboroztatását tette lehetővé. Köszönet illeti azokat a kollégákat, akik aktív szervezőivé és lebonyolítóivá váltak a négynapos programnak - hangsúlyozta Laczó Tamás intézményvezető. - A visszajelzések szerint a kis "hangyák" örültek, hogy nem a tanévnyitó izgalmai közepette találkoznak először.

A változatos helyszínű és színes programok között szerepelt ismerkedés, ismeretszerzés, játékos vetélkedők, sportversenyek. Ágelné László Lívia és Jámbori Tamás az új osztályok osztályfőnökei, valamint Laczó Tamás igazgató iskolatörténeti és várostörténeti információkkal gyarapította a diákok ismereteit, amit múzeumlátogatással, kastélybejárással színesítettek. Hideg Tímea tanárnő várkerti séta során mutatta be környezetünk növény- és állatvilágát. Kovács Krisztina tanárnő foglalkozásain a német nyelv gyakorlása közben ismerkedtek a gyerekek az intézménnyel, egymással és a város nevezetességeivel. Kovács Kálmán testnevelő pedig az iskolaudvaron és a Rába-parti Szabadidő Centrumban számos sportág gyakorlására kínált lehetőséget, valamint olimpiatörténeti vetélkedővel idézte fel a londoni olimpia emlékezetes eseményeit. Az osztályok között zajló vetélkedés projektzáró prezentációik bemutatásával ért véget, ahonnan a hangyaboyok és hangyalányok kisebb ajándékokkal tértek haza. Néhány diák (zárójelben előző iskolájukat megjelölve) véleményére is kíváncsiak voltunk:

Agg Richárd (Somogyi Ált. Isk.): Jól éreztem magam a táborban, leginkább a sportfoglalkozásokon aktivizáltam magam: teniszeztem, pingpongoztam.

Bálint Máté (Csaba József ÁMK, Csákánydoroszló): Nagyon izgatott voltam, hogy az új iskola körülményeihez miképpen tudok alkalmazkodni. Most már nyugodtabb vagyok, az osztálytársakkal megismerkedtem. A programok közül a kastélylátogatás, a várkerti séta és a sportfoglalkozások egyaránt tetszettek.

Pataki Péter (Kölcsey Ált. Isk. és AMI): A vetélkedők, programok nagy segítséget jelentettek az ismerkedésben. Előnyösnek tartom, hogy körbevezettek az iskolaépületben, megismerkedtünk az osztályfőnökünkkel és néhány tanárral.

Zsebe Dóra (Olcsai Ált. Isk.): Örülök, hogy a gimnázium szervezett hangyatábort és a résztvevője lehettem. A várkastélyban például a látogatók elől elzárt helyekre is bejuthattunk. Az eseménydús napok jó lehetőséget kínáltak az osztály összekovácsolódására. 

 

Takács Marietta

 

Galéria