"Ez a nap, csak a miénk"
A körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban április 21-én került megrendezésre a diáknap, mely nem csak nekünk, diákoknak volt nagy élmény, de tanáraink is jól érezték magukat.
A nap során kiemelkedő szerepe volt a sportnak. Az osztályok csapatai mind fociban, mind kosárlabdában összemérhették erejüket, ügyességüket, sőt sor került a tanár-diák fordulóra is.
A sportot kevésbé kedvelők számára sem volt ok a csüggedésre, hiszen ők a televízióból ismert "Egy perc és nyersz" elnevezésű vetélkedőn vehettek részt, melyhez kitartás, gyorsaság, és egy kis szerencse is szükséges. A vetélkedő sok vidám, örömteli és izgalmas percet szerzett számunkra.
A nap folyamán az osztályok között főzőverseny is zajlott, melynek jó hangulatáról a közeli Várkert természetének újraéledése is gondoskodott. Sok különböző, és ízletes étel készült többek között gulyás, kürtöskalács, és a győztes 13.a osztály által készített tárcsán sült hús.
Ezen kívül a Magyar Vöröskereszt közreműködésével a bátrabbak sebet is festethettek maguknak.
Mindezen program nem jöhetett volna létre a Diák Önkormányzat önzetlen munkája nélkül.
Ez a nap, a Bon - Bon zenekar ismert dalának soraival élve, valóban csak a mi napunk volt.
Reméljük jövőre is hasonló élményekben lehet részünk.
Pál Csilla
Kölcsey Ferenc Gimnázium - 9.a