A kulisszák mögött avagy a Képzési vásár

  nyomtatási kép

Amikor 7.-es, 8.-as voltam én is elmentem a Képzési vásárra. Nekem ekkor még csak egyfajta lógási lehetőség volt vagy épp időpocsékolás. A véleményem viszont változott, amint ennek a kiállításnak a részese lettem.

Most a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulójaként vettem részt, de nem, mint látogató hanem, mint kiállított iskolaképviselő. A képzési vásár előkészítése nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Mint minden más programot, ezt is a Diákönykormányzat szervez. Ilyenkor a gyűléseinken vagy épp csak a folyosón 'futva' megbeszéljük, hogy melyik nap ki fog részt venni a vásáron és mi lesz ott a teendője.

Az idei képzési vásár első napján iskolánk igazgatója, az önkormányzatunk segítőtanára,  az egyik osztálytársam és az egyik  iskolatársam mellett vettem részt. Feladatunk az volt, hogy előkészítsük a saját standunkat a látogatók fogadására, elkészítsük a  sok szórólapot iskolánkról, és - hogy izgalmasabb legyen - egy kérdőívet is toldottunk hozzá. A kérdőív segítségével is sokat meg lehetett tudni a gimnázium oktatási körülményeiről és az iskoláról is. De rajtunk kívül még nagyon sok gimnázium, szakközépiskola megjelent.

A vásár lényege viszont mégiscsak az, hogy a diákok jobb eséllyel válasszanak megfelelő iskolát maguknak, hisz ettől függ a jövőjük. Itt nem a versengés a cél, igaz az is benne van az iskolák szellemében, hanem igazából az, hogy segítsünk dönteni a vásáron résztvevő diákoknak a továbbtanulásban.

Délelött 9 órától folyamatosan érkeztek a látogatók. Sokakat igazán érdekelte a vásár és  sok olyan diák is volt, akik csak iskolakerülés céljából jöttek. Látszólag nagyon izgalmas lehet azt látni a látogatóknak - hisz egykor még én is az voltam - hogy a pultok mögött pörög az élet, de nem teljesen így van. Néha már nagyon unalmas tudott lenni, miután már sokszor elmondtuk ugyanazt, de legalább találkoztunk más diáktársainkkal, akik nagyon kedvesek és érdeklődőek voltak.

A programok délután 5 óráig tartottak. A nap végére mindannyiunk elfáradt, de büszkék voltunk iskolánk sokszínűségére és arra, hogy ezt megmutathattuk másoknak is.

Bartik Patrícia

Kölcsey Ferenc Gimnázium

11.b