Magyar kultúra napja, 2010

  nyomtatási kép
1823 január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. 1989 óta minden évben ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. Idén Gimnáziumunk is ünnepséget rendezett, valamint kulturális vetélkedőket is meghirdetett az esemény kapcsán. A diákok több kategóriában mérhették össze tudásuk, mutathatták meg tehetségük. A programok délelőtt 9 órától zajlottak. Ekkor kezdődött el a műveltségi vetélkedő, amire 3 fős csapatok jelentkezését várták. A vetélkedő egy írásbeli feladatsorból, és egy szóbeli fordulóból állt. Az írásbeli feladatok irodalmi, történelmi, és ének zenei feladatokat egyaránt tartalmaztak. A szóbeli részben a csapatoknak, az általuk előre elkészített prezentáció bemutatása volt a feladata. A prezentációban a Kárpát-medencében található Széchenyi emlékhelyeket kellett bemutatni. A vetélkedő jó hangulatban zajlott. A 12 induló csapat közül a NYME Bolyai J. Gyak. Á.I. és gimnázium tanulói szerezték meg az első helyezést. Természetesen az egyéni indulók sem maradtak feladat nélkül, ők szavalóversenyen vehettek részt. A diákoknak egy szabadon választott magyar szerzőtől kellet olyan verset előadni amely a hazáról szól. A megmérettetésre a megye minden pontjáról érkeztek a részvevők. A zsűri értékelése szerint mind a 18 versenyző jól felkészülten, a vers mondanivalójának teljes megértésével, és átéléssel adta elő a műveket. Az indulók közt csak nüansznyi különbségek döntöttek. Ennek tükrében két első helyezettet hirdettek. Görög Máté a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója, és Fülöp Csilla a Tinódi Gimnázium tanulója bizonyultak a legjobbnak. A vetélkedők után, a délelőtt folyamán került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, amin az előzetesen meghirdetett képzőművészeti pályázat eredményére is fény derült. A pályázatra 3 témában várták a középiskolások alkotásait. A műveket tetszőleges technikával lehetett elkészíteni. A híd tervezési feladat 1. helyezettje Pendli Richárd lett, aki a Rázsó Imre Szakközépiskola tanulója. Természetesen nem csak hídtervvel lehetett pályázni. Széchenyi István portréjának ábrázolásában gimnáziumunk tanulója Németh Csilla bizonyult a legjobbnak. Ezeken kívül a Himnusz zenei CD-jéhez is lehetett borítót készíteni. Ebben Osztermann Eszter ábrázolását tartotta legjobbnak a zsűri. Ő a Szent-Györgyi Albert Középiskola tanulója. Az eredményhirdetés után, a városi színházteremben kezdődött el az ünnepség. A műsor elején Fűzfa Balázs egyetemi docens szólt néhány szót a Himnusz születésének körülményeiről. Ezt követően gyakorlásba kezdtek a résztvevők, hiszen arra a nemes feladatra vállalkoztak, hogy együtt mondják el hazánk egyik legszebb versét. A versmondásban Jordán Tamás, Kossuth-díjas színész, a szombathelyi Weörös Sándor Színház igazgatója segített. A megfelelő hangsúlyozási technika elsajátítása után, több, mint 500-an , együtt zengtük el a himnuszt. A közös versmondás után V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő mondta el ünnepi beszédét. Beszédében megfogalmazta a művészet lényegét: " A művészet, a kultúra célja az, hogy az embereket jobbá tegye. Az ünnepélyes beszéd után a Sebő Ferenc alapította együttes által megzenésített verseket hallgathatták meg a jelenlévők. Ezek közt szerepelt Horatius, és Csokonai vers is, de Varró Dániel versének zenés előadását is hallhattuk. A színházi műsor után az ünneplők átvonultak az iskola udvarára, ahol megkoszorúzták Kölcsey Ferenc szobrát. Az ünnepség még ekkor sem ért véget, hiszen a gimnázium galériájában tárlat nyílt Mészáros T. László fotóriporter képeiből. A kiállítást dr. Nagy Zoltán megyei múzeumigazgató nyitotta meg. Ezt követően a diákok megtekinthették a Magyarországról készített gyönyörű képeket, majd az ünnepségen szerzett élményükkel indulhattak haza. Sávoly Boglárka, 12.b