vissza1 2 3 [4] 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 előre
Tizenéves diákokként térképpel jártuk Graz belvárosát, fényképezőgépeink, telefonjaink memóriája az óratorony magasságában lévő kilátással telt meg, majd egy nem hétköznapi csokoládégyárba tettünk látogatást, ahonnan megtelt pocakokkal távoztunk.Az „Entdecke für die
Iskolánkból 2016. május 6-án két osztály, a 9.a és a 10.b tanulmányi kiránduláson vehetett részt Grazba. A kirándulás célja a tanult nyelv használata célnyelvi környezetben.Életemben először jártam Grazban. Azt már
Fotó: Lakosi Miklós
Március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából elismeréseket adott át Majthényi László, Vas Megye Közgyűlésének elnöke Celldömölkön.A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium három pedagógusa részesült elismerésben.Pável Ágoston Emlékplakettet vehetett át Tamus Beáta,
Március 7-én a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium egy rendhagyó irodalom órát tartott. Ugyanis egy vendég érkezett dr. Reisinger János irodalomtörténész, bibliakutató személyében, hogy felvezesse és megértesse a Jelenések könyvét velünk
Iskolánk immár sokadszorra ad otthont képzőművészeti kiállításnak. Március 11-èn ezúttal három művész munkáit állították ki. Hegyi Hajnalka, Morosits Krisztán és Pável Vilmos tehetségesek és egyben különlegesek is. Hegyi Hajnalka és
A tehetség egyszer csak megcsillan, mint a drágakőa fotón: Hegyi Hajnalka, Morosits Krisztián és Mátyás JózsefA nemzeti ünnephez kapcsolódóan nyílt újabb kiállítás a Kölcsey gimnázium galériájában. Hegyi Hajnalka és Pável Vilmos
Zsinórban harmadszor is  országos bajnok a Kölcsey Gimnázium szellemi diákolimpikon csapata! A Mecséri Annamária vezette trió : Dévai Lívia, Agg Richárd és Bálint Máté. Gratulálunk! 
Március 11-én délután Bíró Zoltán, a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Körmendi Tagintézményének igazgatója nyitotta meg három alkotó : Hegyi Hajnalka, Morosits Krisztián és Pável Vilmos közös kiállítását. Szeretettel várjuk a
(galéria itt)
Kedves Szülők és 8. osztályos tanulók! Az alábbiakban tekinthetik meg az ideiglenes felvételi jegyzéket a hozzánk beküldött jelentkezések alapján. A tanulókat oktatási azonosítójuk vagy jeligéjük alapján találhatják meg a listán.  A tanulók 2016. március
Iskolánk március 4-én már másodszor rendezte meg az ˝érzékenyítő˝ napot. Ennek keretében Galambos Zsolt, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség kosárlabda szakágvezetője az integrációról tartott nekünk előadást. Nem egyedül érkezett, hat értelmi fogyatékossággal élő fiatallal,
Elhunyt Kártyás László a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium (NLG) legendás igazgatója, kölcseys öregdiák. Kártyás László 1956-ban érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. 1968 óta tanított biológiát és kémiát a Nagy Lajos
Körmenden, 2015. november 18-án, egy szerdai napon zajlott az OKTV, pontosabban az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulója informatika tantárgyból. Ez az „első lépcsőfokot” jelentette Pataki Péter, a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 12.
Tisztelt Szülők! A következő fogadó órát a gimnáziumban március 9-én szerdán, 14:30-15:30 órakor tartjuk.
A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 3 fős csapata - Dévai Lívia, Agg Richárd és Bálint Máté - az angol nyelvű Szellemi Diákolimpia ma rendezett országos döntőjében az első helyet szerezték
Limbóhintón és szerelemvonaton utaztak a gimnazisták A gimnázium Diákönkormányzata Hideg Tímea tanárnő segítségével február 5-én immár harmadik alkalommal rendezett olyan diákbált, amin a diákok tanáraikkal együtt táncoltak, mulattak. A farmerok és a
A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium a Magyar Kultúra Napja alkalmából az idén is egész napos rendezvénysorozattal ünnepelt.Több évtizedes hagyományaihoz híven idén is többféle pályázatra és vetélkedőre invitálta az általános és középiskolásokat. A témát