![]() |
|
A TÁMOP 3.1.4 pályázat, a kompetencia alapú oktatás bevezetése keretében iskolánkban is alkalmazunk a kiírás értelmében elvárt munkaformákat. A körmendi csata címmel, a 12.a osztály részvételével témahét zajlott 2010. március 23-30 között.
Két kilencedikes diákunk ért el rendkívül szép eredményt az idei tanulmányi versenyeken.Farkas Gábor a megyei döntőn elért első helyezésével kvalifikálta magát az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjére. Gábor szaktanára
A Bod Péter Könytárhasználati Verseny megyei döntőjén eredményesen szerepeltek diákjaink. Nagy Petra és Kocsis Marcell 10. b osztályos tanulók kvalifikálták magukat az országos írásbeli fordulóba, ahol Petra szerepelt sikeresebben: tizenkettedikként
2010. február 27-én rendezték meg Hódmezővásárhelyen az Úszó Diákolimpia Országos Döntőjét. A megmérettetésen iskolánk tanulói is részt vettek és sikeresen helyt is álltak. Szájer Ágota az előkelő 3. helyet szerezte
1823 január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. 1989 óta minden évben ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. Idén Gimnáziumunk is ünnepséget rendezett, valamint kulturális vetélkedőket
Körmend - Igazi szellemi centrummá vált az elmúlt évtizedekben a Kölcsey Ferenc Gimnázium, egy ideig szakközépiskolai szerepkörrel. Nem is lehet ez másként, a névadó személye kötelez. Ezt vallja Soós István
A körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 12. osztályos tanulói 2009. április 30-án 11 órakor tartják BALLAGÁSI ÜNNEPÉLYÜKET, melyre szeretettel várják Önt és kedves családját.